Elöljáróban annyit szeretnék leszögezni, hogy a környezetem szerint nem vagyok komplett.
Ezen én is sokszor elgondolkodom, miután még a sportszerető/aktív szurkoló barátaim is elképedve néznek rám, ha elmesélem, hogy például Balmazújváros-Dorog meccsen voltam hétvégén. A fotelszurkolók véleményét természetesen leszarom, szerintem az nem szurkoló, aki nem jár ki meccsekre.
Azt mindenki döntse el majd maga, hogy mennyire vagyok beteg, ehhez leírnám, hogyan jutottam el odáig, hogy ha tehetem, kimegyek bármilyen foci-, kézi-, jégkorong vagy kosármeccsre szerte az országban és külföldön is…még a nyaralásokat, üzleti utakat is úgy szervezem, hogy megnézem, hol milyen meccsre tudok kilátogatni. Nekem ugyanis ez adja a „Flow-élményt”, ilyenkor tudok kikapcsolni – ha társasággal megyek tiszta szívből szurkolni bármilyen Fradi meccsre, akkor azért; ha pedig egyedül (egy sör és rántotthúsos szendvics társaságában) bármilyen semleges meccsre, akkor meg azért. Ilyenkor megszűnik a külvilág, magába szippant a lelátók és a meccsek hangulata. Sokszor nem is a meccset hanem inkább a közönséget figyelem: hogyan szurkolnak vagy éppen látványosan nem szurkolnak, hogyan képesek rajongani még a legnyomorultabb helyi csapatért is, a jól bevett évtizedes szokásokat, az apákat, akiknek fontos, hogy továbbadják ezt a szenvedélyt a gyerekeiknek, ahogy ezt a szenvedélyt én is megörököltem édesapámtól, a szubkultúrát és az egésznek a pszichológiáját. A stadionok, a csarnokok olyan miliőt teremtenek számomra, amilyet egyébként csak a nappalimban a kanapém jobb széle tud teremteni, ahol ha éppen nem vagyok kint semmilyen meccsen, természetesen akkor is egészen biztosan valamilyen meccset nézek éppen és baszok mindenre. Csak én vagyok és az esemény. Megáll az idő. Nem számít semmi.
Emellett be kell vallanom, hogy ezt a helyzetet kicsit a kényszer és a keserűség is szülte. Korábban Fradi-meccsek mellett szintén kilátogattam egyéb csapatok mérkőzéseire, de sokkal ritkábban tettem, mint az elmúlt 2 évben ugyanis nem volt különösebb okom rá. A Fradi kitöltötte az életemet, vele voltam teljes. Mindent meghatározott úgy keltem és úgy feküdtem, hogy az előző meccsen járt az eszem és közben már vártam a következőt. Mindent a meccsek időpontjához alakítottam az életemben. Akkor is hülyének néztek, akkor is a szenvedélyem miatt, de én büszkén vállaltam, hogy ez vagyok én, ez az életem. Ugyanis ez egy életforma és aki nem megy ki meccsre, nem buzdítja teli torokból a saját csapatát, nem nevet és sír a stadionban a többi szurkolóval, nem ismeri töviről hegyire a szentély minden zugát, az soha nem fogja ezt megérteni, ezért is gyűlölöm, amikor jönnek a divatok, hogy „glórijunájtid, meg halamadrid”. Kapjátok be gyökerek, soha nem lesztek szurkolók, max szeretitek annak a külföldi csapatnak a játékát, de ne merjétek magatokat szurkolónak hívni, hiszen azt sem tudjátok, hogy az mit jelent, amíg hétről hétre nem lesztek ott a stadionban és buzdítjátok a csapatot. Egyszerű, orrotoknál vezetett fogyasztók vagytok.
Aki fradista az biztosan tudja, hogy a szurkolók többsége miért nem jár be a focimeccsekre 2014 augusztusa óta, remélem, hogy a nem fradista sportszeretőkhöz is eljutott ez az eltelt viharos 2 esztendő alatt, bár sokaknál kétlem, ha csak az „objektív, mindig független” közmédiára hagyatkoztak. Nekik röviden csak ennyit: szeretett klubom jelenlegi vezetése megpróbál megszüntetni minden olyan szurkolói értéket, ami miatt imádtam 15 éven keresztül a B-középben szurkolni, kriminalizálja a szurkolókat és a szurkolók helyett a fogyasztókat részesíti előnyben, le akarja cserélni azokat, akik jóban-rosszban (pl. embékettőben) kitartottak a csapat mellett, elutaztak bárhova: pénzt, időt, energiát nem kímélve. Én nem leszek fogyasztó, én nem fogom kiszolgálni őket, inkább addig nem megyek be a stadionba és járok kitartóan demonstrálni, kiállni a SZAR MODERN FOCI ellen, amíg vissza nem adják, amit elvettek.
Na és járok a bejegyzés elején említett egyéb csapatok egyéb meccseire, kezelendő azt az űrt, amit kubi és a sleppje hagyott bennem. Ezt természetesen semmi sem pótolhatja, de egy cseppet enyhíti. Fradi szinten maradnak a kézilabdameccsek (és az underground idegenbeli focis szerveződések, lásd Vidi, Honvéd, Csepel, Pécs, Koroncó) ami szintén szerelem már régóta, és a jégkorongmeccsek.
Hétről hétre bújom az eredmények.com-ot és nézem, milyen meccsek lesznek szerte Magyarországon vagy épp külföldön, én éppen hol tartózkodom és hova tudok majd elmenni. Tényleg nem számít, hogy milyen meccs, hogy hányad osztály, kíváncsian várok minden új lehetőséget, ahol megnézhetem azt a kisebbséget, aki fontosnak tartja még azt, hogy a helyszínen szurkoljon, nézzen meccset.
Most egy igazán izgalmas hétnek nézünk elébe: vasárnap kezdődött az FTC-Vardar Skopje női kézi BL meccsel, kedden folytatódik a svéd magyarral, ahol elbúcsúztatjuk Királyt, Juhászt, Vanczákot és Hajnalt, szerdán újra Fradi kézi Vácott, aztán hét végéig még várnom kell egy jó Soroksár-Budaörs rangadóra, hogy azt követően kedden éles váltással elutazhassak Kölnbe egy Kölner Haie-Krefeld Pinguine DEL hokimeccsre.
És zárásképpen szeretném kifejezni a kételyemet: szerintem az én kis világom totálisan érthetetlen a legtöbb ember számára, sőt, azt is megkockáztatom, hogy alig fog érdekelni valakit. A barátaim unszolására kezdem el mégis leírni az élményeimet, talán nem szokványos szemmel bemutatva egy szurkoló világát, valamint szeretném is naplózni megfigyeléseimet. Igyekszem a jövőben az érdekesebb megfigyeléseket, élményeket beleverni a klaviatúrámba és talán sikerül majd nekem is megfejtenem, hogy százasvagyok-e vagy sem.
